2. fejezet

 Meg hoztam a 2. fejezetet remélem ez is tetszeni fog, és megszeretném köszönni, hogy ennyi pipát kaptam az előző fejezethez, remélem ehhez majd egy kicsit többet kapok! :) Jó olvasást kívánok hozzá! :)

Az a két csodaszép szempár megbabonázott, megszólalni sem tudtam annyira elvarázsolt. Még néztük egy darabig egymást, de aztán Hayden hangja térített magamhoz.

- Zoé jössz már éhen halunk.

- Persze megyek már. Elnézést elengedne.

- Ohh hát hogyne, bár egy ilyen szép teremtést szívesen tartok a karomba. – azzal a keze lejjebb vándorolt a fenekem felé.

- Már megbocsájtson, de még is mit képzel, hogy itt fogdos? Nekem van barátom, és ha ezt megtudja, akkor lehet, hogy a pofikája bánja meg.

- Fuh de kis vadmacska valaki, de ha ennyire nem jövök be, akkor jó.

- Még is mit képzel, hogy egy tárgy vagyok, akit csak úgy megkaphat?

- Nem dehogy, csak annyira gyönyörű, hogy elvette az eszem.

- Kérem, engedjen el, mert a barátaim már várnak.

- Remélem, hogy még összefutunk. – azzal elengedett és már el is tűnt.

Remélem nem gondoltam magamba. Annyira felidegesített ez az alak, bár csodálatos szemei voltak. Végre odaértem az asztalhoz és köszönés nélkül levágódtam. Tudom bunkóság, de egyszerűen nem tudtam megszólalni a dühtől.

- Mi van Zoé csak nem elvitte Kellan a nyelved? – na igen ez már csak Channing

- Hogy ki?

Tudtam nagyon jól, hogy ki. Ő játszott a Twilight-ban. Legjobban az ő karaktere fogott meg, a filmben. Bohókás olyan, mint egy plüssmaci. A többiek is tudták jól, hogy oda meg vissza vagyok ettől a pasitól, de miért nem ismertem fel rögtön?

- Tudod Kellan Lutz az a pasi, akitől oda meg vissza vagy. – röhögött Hayden.

- Igen tudom, hogy ki az a Kellan Lutz, de nem értem miért nem ismertem fel.

- Talán azért mert csak a szemét voltál képes nézni. – Igen Milo-tól mit vár az ember.

- Nah jó inkább rendeljünk, mert farkas éhes vagyok.

Hayden egy vega salátát rendelt, a fiúk valami kimondhatatlan nevű húsos kaját én meg egy gombás spagettit. Míg vártunk, hogy kihozzák a rendeléseinket jól elbeszélgettünk. Előjött, hogy valamikor el kellene menni bulizni egyet, mert már rég szórakoztunk együtt egy jót.

- Mit szólnátok a most hétvégéhez úgy is most fog megnyílni egy új club és nekem ott kell, lenne mindenképpen – ajánlottam fel.

- Ez jó ötlet, hozd el Tomot is legalább el lesz a fiúkkal.

- Rendben, bár most egy kicsit zűrösen vagyunk egymással, de azért szólok neki.

Miután ezt megbeszéltük már hozták is az ételeket. Egyszerűen ínycsiklandózok voltak kinézetre is, de ízre is nagyon finom volt. Többször kellene eljönnünk ide. Sokáig beszélgettünk még minden féléről. Nagyon vártam már a hétvégi party-t végre kirúghatók a hámból. Eddig is buliztam, de akkor a barátaim nem voltak velem, de szerencsére erre a buliba őket is meg tudtam hívni, így azokkal lehetek, akiket szeretek és nem kell bájolognom. Haydennel úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a plázába és nézünk valami jó kis rucit a szombati partyra.

*

A plázában vagy már húsz boltot végig néztünk és még mindig nem találtam meg a megfelelő ruhát. Már éppen kezdtem volna feladni, amikor az egyik kirakatba megláttam egy zöld ruhát. Azonnal beleszerettem. Igaz a zöld nem éppen a kedvenc színem, de ez valami meseszép volt. Bementem az üzletbe, kiválasztottam a megfelelő méretet, felpróbáltam, és ki is fizettem. Cipőt nem vettem, mert otthon volt egy hasonló zöld magas sarkú cipőm. Hayden egy fekete koktélruhát vett, ami nagyon jól kihangsúlyozta tökéletes alakját és szőke haját, cipőnek egy több mint tíz centis ezüst magas sarkút választott. Nem is tudom, hogy tud benne menni, én tutira elhasalnék benne a fotósok nagy örömére. Majd három órát töltöttünk a plázába, amikor nagy nehezen rá tudtam venni vásárlás mániás barátnőmet, hogy ideje lesz haza indulni, mert Lisa már ideges lehet.

*

Nem is tévedtem akkorát. Lisa a nappaliban várt szigorú arccal. Nem értettem miért viselkedik így velem, hisz felnőtt nő vagyok. Felmentem a szobámba lepakoltam a cuccaimat, gyors elmentem lezuhanyozni ezzel is húztam Lisa fejét, de most valahogy nem tudott érdekelni. Szép lassan elkészültem és lefele vettem az irányt. Lisa már füstölgött magában, ilyenkor annyira hasonlított apára, ő is mindig így várt, ha késtem otthonról vagy csak egyszerűen rossz fát tettem a tűzre. Nagyot sóhajtva leültem a kanapára és vártam a fejmosást. Lisa le feljárkált a nappaliba és ez már nagyon kezdett az idegeimre menni, tudta nagyon jól, hogy utálom ezt.

- Ki vele Lisa, már megint mit tettem – kérdeztem kicsit nyersen és gúnyosan.

- Zoé idefigyelj, nem tűröm el, hogy ilyen hangnemben beszélj velem. Nem tettél semmit és pont ez a baj. A szüleid azt akarták, hogy menj főiskolára vagy egyetemre, nem pedig, hogy modellkedj és elrontsd az életed.

- Lisa anyáék a levélben azt írták, hogy legyek boldog és én így vagyok boldog. Vannak barátaim, akikre mindig is számíthatok. Azzal, hogy modellkeddek boldog vagyok és tudom, ha anyáék még élnének, nem szólnának bele, mint te.

- Zoé ez nem így működik, nem vagy még nagykorú tudod nagyon jól, hogy nem Magyarországon vagy, hogy tizennyolc évesen nagykorú lehetsz, itt csak huszonegy évesen.

- Emlékszel, hogy a végrendeletbe az volt, hogy tizennyolc éves koromig kell felügyelet és utána, már nem lesz beleszólásod az életembe, azért is jöttem veled, mert nem tudtam volna, akkor egyedül talpra állni, de most már meg tudok élni egyedül is, így visszaköltözök, New York-ba legalább neked nem kell velem törődnöd.

- De Zoé még is hova költöznél New York-ba?

- Talán a régi házunkba. Feldolgoztam, annyira a szüleim halálát, hogy vissza tudjak költözni és téma lezárva.

Felpattantam és a szobámig szaladtam. Sírva borultam az ágyamra, soha nem akadtam még ki ennyire. A szüleim emlékével zsarolt, hogy főiskolára menjek, ha akartam volna, akkor rég az iskolapadot nyomnám. Órák hosszát feküdhettem az ágyon, mígnem álomba sírtam magam.

1. Fejezet

Zoé Parker 20 éves lány vagyok. Modellként keresem a kenyerem. Anyum magyar álam polgárságú, míg apum amerikai volt. Két éve annak, hogy meghaltak egy autóbalesetben én kéztöréssel megúsztam a balesetet, de mai napig emlékszem a történtekre.

*

Éppen Miami-ból jöttünk haza. Tizennyolcadik születésnapomra kaptam egy tetoválást a szüleimtől. Nagyon örültem neki, mert minden vágyam az volt, hogy a Miami Ink-es fiúk csinálják meg. Életem egyik legcsodálatosabb napja volt. Amikor beléptünk az üzletbe Chris Nunez jött oda hozzánk és kedvesen rám mosolygott.

- Sziasztok miben segíthetek?

- A lányom tizennyolcadik szülinapjára akar egy tetoválást és mivel ma van így, ha lehet, akkor még ma meg szeretné csináltatni – kezdet bele anya.

- Boldog születésnapot. Persze, ha van konkrét terve, akkor egy tíz perc alatt megvagyok a vázlattal.

- Igen egy fekete rózsát szeretnék a derekamra – nagyon örültem, hogy Chris csinálja ő volt a kedvencem a csapatból. Ami sem rossz, bár ő inkább koipontyokban és lótuszvirágokban profi.

- Üljetek le megcsinálom a vázlatot és ha tetszik, akkor neki is láthatunk.

Készségesen teljesítettük, amit kért. Tényleg tíz perc múlva megjelent a vázlatokkal. Egy gyönyörű szép rózsa rajza volt a papíron.

- Ez csodaszép nekem ez kell.

- Akkor kezdjünk neki.

Lefeküdtem az egyik asztalra a nadrágomat kicsit lejjebb húztam a pólómat meg felgyűrtem egészen a mellem alattig. Eleinte nagyon fájt, de miután elzsibbadt a bőröm már csak kicsit éreztem. Nagyon vártam már, hogy lássam a remekművet. Egy óra múlva Chris mondta, hogy megnézhetem, kétszer sem kellett mondania lepattantam az asztalról és a tükör elé sétáltam. Amint megláttam elállt a lélegzetem. Megfordultam és Chris nyakába vetettem magam. Eléggé meglepődött a reakciómon, de hangosan elkezdet nevetni. Anyáék kifizették a tetkómat. Felárat kellett fizetni, mivel szülinapom volt. Nagyon vártam, hogy hazaérjek és megmutathassam gyerekkori barátnőmnek Haydennek. Miamiból kiérve egy kamion átsodródott a mi térfelünkre, apa későn vette észre és elkerülhetetlen volt a baleset. Anya velőt rázó sikolyát hallottam utoljára majd elnyelt a sötétség. A kórházban tértem magamhoz. Az orvos elmesélte mi történt velem és részvétet nyilvánított a szüleim miatt. Napokig csak sírtam és senkihez sem szóltam. Apa nővére Lisa bejött a negyedik nap és mondta, hogy haza visz és ezen túl nála fogok lakni. Nagyon szerettem Lisa-t, amikor odajött hozzám zokogva borultam a nyakába. Nem tudtam mit csináljak. A fájdalom a mellkasomban, amit szüleim hiánya okozott egyre jobban fájt.

*

Két nap múlva kiengedtek a kórházból. Lisa hazavitt, hogy a szükséges dolgaimat elvigyük hozzá. Nem akartam itt hagyni New York-ot, de tudtam, hogy egyedül nem fogok boldogulni, így muszáj Los Angeles-be költöznöm. Felmentem az emeletre és anyáék szobájába mentem elsőnek. Amint beléptem a könnyeim eleredtek és a földre roskadtam. Ahogy a földön zokogtam észrevettem az ágy alatt egy kis dobozt. Négykézláb másztam el az ágyig majd lehasalva kihúztam a dobozt. „Zoé” ez állt a tetején. Azonnal leemeltem a fedelet és megláttam benne egy borítékot. Kinyitottam és elkezdtem olvasni a levelet.

„Kedves Zoé,

Tudjuk nagyon jól, hogy most nagyon fáj, és nem értesz semmit. Éreztük, hogy el fog jönni ez az idő, de nem tudtuk, hogy mikor. Reméljük a tizennyolcadik szülinapodat még együtt töltjük és megkapod a tetoválásodat, amit annyira akarsz. Ezt a levelet a tizenhatodik születésnapod előtt írtuk meg. Lisa-nak is adtunk egy levelet, amiben megkértük vigyázzon rád. A házat és minden mást a nevedre írattunk, de csak miután nagykorú lettél azután veheted át. Nagyon szeretünk téged, és nagyon kérünk, ne csinálj semmi butaságot. Legyél boldog Los Angeles-ben.

Anya, Apa.”

A levél végére már nem láttam a sok sírástól. A dobozban benne volt minden szükséges papír, tulajdoni lapok a nevemmel, végrendelet, lakás kulcs és a három autó kulcsa. Visszaraktam a doboz fedelét és honom alá vettem úgy mentem ki a szobából. Nem tudtam tovább a szobában maradni. A gondolataim zavarosak voltak, érezték, hogy meg fognak halni ezt nem értem. Soha nem vettem észre rajtuk, hogy valami baj lenne talán egy kicsit több dolgot csináltunk együtt, de nem gondoltam, hogy ezért. A szobámba érve leraktam az ágyra a dobozt és a gardróbomból előhalásztam a két szürke bőröndömet, majd szépen lassan elkezdtem pakolni a ruháimat. Miután végeztem a ruháimmal lementem a garázsba és felvittem pár papírdobozt, hogy majd abba rakom a könyveimet, Cd-imet és minden más személyes tárgyat. Két nap alatt mindent összepakoltam és indulásra készen álltam. Megbeszéltem Lisa-val, hogy nem adjuk el a házat, mert még vissza akarok jönni. Más fél óra repülő út után leszálltunk a Los Angelesi repülő téren. Annyira más volt itt a levegő, mint New York-ban. Nem annyira zsúfolt, az emberek jóval nyugodtabbak és nem pörög annyira itt az élet. Lassan vonszoltam magam a kijárat felé. Lisa-val beültünk egy taxiba és egészen hozzá mentünk. Egy kétemeletes háznál álltunk meg. Nem értettem minek neki ekkora ház, ha már a gyerekei elköltöztek és a férje is elhagyta.

*

Megint sírva ültem az ágyamon, ahogy visszaemlékeztem. Haydennel, Milo-val és Channinggel találkoztam délután egy menő étterembe. Mind a négyen hírességnek számítunk Hayden és Milo egy párt alkotnak, ők a Hősök című filmben játszanak főszerepet míg Channing pedig a Step up című filmmel vált híressé. Hayden és Channing gyerekkori barátaim, együtt nőttünk fel, mindent együtt csináltunk. Sok hülyeségben benne voltunk és ők húztak ki a depressziómból és biztattak, hogy modellkedjek. Nagy nehezen felálltam az ágyról és a gardróbom felé vettem az irányt. Majdnem akkora volt, mint maga a szoba. Nem tehettem róla, a modellkedéssel jár a sok ruha. Hosszú kutakodás után megtaláltam a megfelelő ruhát. Egy egybe részes fekete fehér ruhát választottam egy piros öv szerűséggel a mellrész alatt hozzá egy hasonló szűrkés magas sarkút. Még megkerestem a kedvenc táskám és a napszemüvegem, ami nélkül ki sem teszem a lábam a házból. Leszaladtam a földszintre, de nem találtam sehol sem Lisa-t. Biztos megint pasizik. Nem értettem minden héten mást hozott haza egy kicsit már idegesít. Írtam egy kis cetlit, hogy tudja, hol vagyok. Igaz húsz évesen nem tartozok beszámolóval, de így legalább nem kapok utána fejmosást. Kimentem a garázsba és beszálltam az én gyönyörű ezüst Volvomba. Imádtam ezt az autót. Szüleimtől kaptam tizenhetedik születésnapomra. Negyed óra alatt ott is voltam az étteremnél. Elég puccos hely mit ne mondjak. Nem szerettem idejárni, mert nyüzsögnek itt a fotósok, de néha muszáj ide is jönni ezt a menedzserek kikötötték így legalább néha címlapra kerülünk, ami nekik csak pénz. Leparkoltam a parkolóban és szép kényelmesen kiszálltam az autóból. Kicsit késésbe voltam, gyors besiettem és megkérdeztem a recepcióstól vagy mi a kutya füle a neve, mindig elfelejtem, hogy hol merre van a lefoglalt asztalunk. A többiek már rég ott ültek. Majdnem elértem az asztal mikor valaki belém jött, és ha nem kap el, akkor a földön kötök ki. Már majdnem elkezdtem osztani, hogy miért nem tudod, oda figyelni merre megy, de belenéztem azokba a gyönyörű kék szempárba és megszűnt körülöttem a világ.

Ismertető

A történet főszereplője Zoé és Kellan Lutz lesz.Zoé egy húsz éves modellről szól, aki tizennyolc évesen elvesztette a szüleit egy autó balesetben csak nagynénjére Lisa-ra és legjobb barátaira számíthat. A címből is lehet következtetni sok fájdalmon, csalódáson kell keresztül mennie mire végre megtalálja az igaz szerelmet és boldogságot. Vajon kibírja a sok megpróbáltatást, amit az élet szán neki vagy egyszerűen feladja? Ez mind kiderül ebből a történetből. Remélem mindenkinek elnyeri majd a tetszését és sok hozzászólással, kritikával illettek majd meg.