1. Fejezet

Zoé Parker 20 éves lány vagyok. Modellként keresem a kenyerem. Anyum magyar álam polgárságú, míg apum amerikai volt. Két éve annak, hogy meghaltak egy autóbalesetben én kéztöréssel megúsztam a balesetet, de mai napig emlékszem a történtekre.

*

Éppen Miami-ból jöttünk haza. Tizennyolcadik születésnapomra kaptam egy tetoválást a szüleimtől. Nagyon örültem neki, mert minden vágyam az volt, hogy a Miami Ink-es fiúk csinálják meg. Életem egyik legcsodálatosabb napja volt. Amikor beléptünk az üzletbe Chris Nunez jött oda hozzánk és kedvesen rám mosolygott.

- Sziasztok miben segíthetek?

- A lányom tizennyolcadik szülinapjára akar egy tetoválást és mivel ma van így, ha lehet, akkor még ma meg szeretné csináltatni – kezdet bele anya.

- Boldog születésnapot. Persze, ha van konkrét terve, akkor egy tíz perc alatt megvagyok a vázlattal.

- Igen egy fekete rózsát szeretnék a derekamra – nagyon örültem, hogy Chris csinálja ő volt a kedvencem a csapatból. Ami sem rossz, bár ő inkább koipontyokban és lótuszvirágokban profi.

- Üljetek le megcsinálom a vázlatot és ha tetszik, akkor neki is láthatunk.

Készségesen teljesítettük, amit kért. Tényleg tíz perc múlva megjelent a vázlatokkal. Egy gyönyörű szép rózsa rajza volt a papíron.

- Ez csodaszép nekem ez kell.

- Akkor kezdjünk neki.

Lefeküdtem az egyik asztalra a nadrágomat kicsit lejjebb húztam a pólómat meg felgyűrtem egészen a mellem alattig. Eleinte nagyon fájt, de miután elzsibbadt a bőröm már csak kicsit éreztem. Nagyon vártam már, hogy lássam a remekművet. Egy óra múlva Chris mondta, hogy megnézhetem, kétszer sem kellett mondania lepattantam az asztalról és a tükör elé sétáltam. Amint megláttam elállt a lélegzetem. Megfordultam és Chris nyakába vetettem magam. Eléggé meglepődött a reakciómon, de hangosan elkezdet nevetni. Anyáék kifizették a tetkómat. Felárat kellett fizetni, mivel szülinapom volt. Nagyon vártam, hogy hazaérjek és megmutathassam gyerekkori barátnőmnek Haydennek. Miamiból kiérve egy kamion átsodródott a mi térfelünkre, apa későn vette észre és elkerülhetetlen volt a baleset. Anya velőt rázó sikolyát hallottam utoljára majd elnyelt a sötétség. A kórházban tértem magamhoz. Az orvos elmesélte mi történt velem és részvétet nyilvánított a szüleim miatt. Napokig csak sírtam és senkihez sem szóltam. Apa nővére Lisa bejött a negyedik nap és mondta, hogy haza visz és ezen túl nála fogok lakni. Nagyon szerettem Lisa-t, amikor odajött hozzám zokogva borultam a nyakába. Nem tudtam mit csináljak. A fájdalom a mellkasomban, amit szüleim hiánya okozott egyre jobban fájt.

*

Két nap múlva kiengedtek a kórházból. Lisa hazavitt, hogy a szükséges dolgaimat elvigyük hozzá. Nem akartam itt hagyni New York-ot, de tudtam, hogy egyedül nem fogok boldogulni, így muszáj Los Angeles-be költöznöm. Felmentem az emeletre és anyáék szobájába mentem elsőnek. Amint beléptem a könnyeim eleredtek és a földre roskadtam. Ahogy a földön zokogtam észrevettem az ágy alatt egy kis dobozt. Négykézláb másztam el az ágyig majd lehasalva kihúztam a dobozt. „Zoé” ez állt a tetején. Azonnal leemeltem a fedelet és megláttam benne egy borítékot. Kinyitottam és elkezdtem olvasni a levelet.

„Kedves Zoé,

Tudjuk nagyon jól, hogy most nagyon fáj, és nem értesz semmit. Éreztük, hogy el fog jönni ez az idő, de nem tudtuk, hogy mikor. Reméljük a tizennyolcadik szülinapodat még együtt töltjük és megkapod a tetoválásodat, amit annyira akarsz. Ezt a levelet a tizenhatodik születésnapod előtt írtuk meg. Lisa-nak is adtunk egy levelet, amiben megkértük vigyázzon rád. A házat és minden mást a nevedre írattunk, de csak miután nagykorú lettél azután veheted át. Nagyon szeretünk téged, és nagyon kérünk, ne csinálj semmi butaságot. Legyél boldog Los Angeles-ben.

Anya, Apa.”

A levél végére már nem láttam a sok sírástól. A dobozban benne volt minden szükséges papír, tulajdoni lapok a nevemmel, végrendelet, lakás kulcs és a három autó kulcsa. Visszaraktam a doboz fedelét és honom alá vettem úgy mentem ki a szobából. Nem tudtam tovább a szobában maradni. A gondolataim zavarosak voltak, érezték, hogy meg fognak halni ezt nem értem. Soha nem vettem észre rajtuk, hogy valami baj lenne talán egy kicsit több dolgot csináltunk együtt, de nem gondoltam, hogy ezért. A szobámba érve leraktam az ágyra a dobozt és a gardróbomból előhalásztam a két szürke bőröndömet, majd szépen lassan elkezdtem pakolni a ruháimat. Miután végeztem a ruháimmal lementem a garázsba és felvittem pár papírdobozt, hogy majd abba rakom a könyveimet, Cd-imet és minden más személyes tárgyat. Két nap alatt mindent összepakoltam és indulásra készen álltam. Megbeszéltem Lisa-val, hogy nem adjuk el a házat, mert még vissza akarok jönni. Más fél óra repülő út után leszálltunk a Los Angelesi repülő téren. Annyira más volt itt a levegő, mint New York-ban. Nem annyira zsúfolt, az emberek jóval nyugodtabbak és nem pörög annyira itt az élet. Lassan vonszoltam magam a kijárat felé. Lisa-val beültünk egy taxiba és egészen hozzá mentünk. Egy kétemeletes háznál álltunk meg. Nem értettem minek neki ekkora ház, ha már a gyerekei elköltöztek és a férje is elhagyta.

*

Megint sírva ültem az ágyamon, ahogy visszaemlékeztem. Haydennel, Milo-val és Channinggel találkoztam délután egy menő étterembe. Mind a négyen hírességnek számítunk Hayden és Milo egy párt alkotnak, ők a Hősök című filmben játszanak főszerepet míg Channing pedig a Step up című filmmel vált híressé. Hayden és Channing gyerekkori barátaim, együtt nőttünk fel, mindent együtt csináltunk. Sok hülyeségben benne voltunk és ők húztak ki a depressziómból és biztattak, hogy modellkedjek. Nagy nehezen felálltam az ágyról és a gardróbom felé vettem az irányt. Majdnem akkora volt, mint maga a szoba. Nem tehettem róla, a modellkedéssel jár a sok ruha. Hosszú kutakodás után megtaláltam a megfelelő ruhát. Egy egybe részes fekete fehér ruhát választottam egy piros öv szerűséggel a mellrész alatt hozzá egy hasonló szűrkés magas sarkút. Még megkerestem a kedvenc táskám és a napszemüvegem, ami nélkül ki sem teszem a lábam a házból. Leszaladtam a földszintre, de nem találtam sehol sem Lisa-t. Biztos megint pasizik. Nem értettem minden héten mást hozott haza egy kicsit már idegesít. Írtam egy kis cetlit, hogy tudja, hol vagyok. Igaz húsz évesen nem tartozok beszámolóval, de így legalább nem kapok utána fejmosást. Kimentem a garázsba és beszálltam az én gyönyörű ezüst Volvomba. Imádtam ezt az autót. Szüleimtől kaptam tizenhetedik születésnapomra. Negyed óra alatt ott is voltam az étteremnél. Elég puccos hely mit ne mondjak. Nem szerettem idejárni, mert nyüzsögnek itt a fotósok, de néha muszáj ide is jönni ezt a menedzserek kikötötték így legalább néha címlapra kerülünk, ami nekik csak pénz. Leparkoltam a parkolóban és szép kényelmesen kiszálltam az autóból. Kicsit késésbe voltam, gyors besiettem és megkérdeztem a recepcióstól vagy mi a kutya füle a neve, mindig elfelejtem, hogy hol merre van a lefoglalt asztalunk. A többiek már rég ott ültek. Majdnem elértem az asztal mikor valaki belém jött, és ha nem kap el, akkor a földön kötök ki. Már majdnem elkezdtem osztani, hogy miért nem tudod, oda figyelni merre megy, de belenéztem azokba a gyönyörű kék szempárba és megszűnt körülöttem a világ.